Holnap!!!

Holnap felmondok a hotelban!!! Szurkoljatok!!!

http://www.youtube.com/watch?v=9A4UGtM4hDQ

Bükfürdő Gyógy és Élményentrum

Amikor elkezdtem blogolni, annyi kitételt tettem magamnak, hogy csak azoknak a hoteleknek és fürdőknek a nevét nem említem, melyikben dolgozom, viszont az általam meglátogatottakét igen, de csak akkor, ha nem a negatívumokat emelem ki, hanem a pozitív tapasztalatokat. Hát íme egy: Bükfürdő Gyógy és Wellness centrum
Meg kell hagyni, nincs közel a lakóhelyemhez. Úgy is mondhatnám, hogy iszonyú messze van. Egy régi barátomat látogattam meg azon a tájon és kíváncsiságból mentem be, mert annyiszor hallottam már róla. Már a bejutás sem volt egyszerű. Odamentem egy főbejáratnak tűnő tárgyhoz. "Zárva. Kassz jobbra." Nagynehezen megtalálom. Belépek. Egy termetes táblán ki volt téve minden felesleges papír kezelésekről, hirdetésekről, jó, hogy a buszmenetrendet nem onnan kellett leolvasni, csak épp az aktuális árlista nem volt ott. Semmi gond, ezért van a szám. A pénztárosnő kedvesen és érthetően elmagyarázta a kombijegyeket, úgy, hogy még visszakérdeznem sem kellett, ami nálam nagy szó, mert az örökös érdeklődéssel a sírba tudok vinni mindenkit. Jegy megvan, indulnék be. De merre. A bejárat nem itt van. Ki kell menni az épületből, elmenni balra és ott lesz. Ez ám a wellness központ. Egy füst alatt megvan a Kneipp-kúra (HIDEG-MELEG-HIDEG-MELEG), a sport, mert amire megtsalálom a bejáratot, leizzadok 5 kilót és az önmegtartóztatási próba, mert a bejárathoz egy török nagybazáton keresztül keresztül vezet az út. Táskák és kabátok végeláthatatlan sora, amik között, mint a szőlőben megbúvó borosgazdák, diszkréten cigarettázó, "Kabátok közt"-ön felnevelkedett hölgyek kínálják portékájukat. A cél adott. Elérni a bejáratot. Felsejlik bennem egy filmcím. "A hosszútávfutó magányossága". Hol a bejárat? Előre, jobbra, előre. Megvan. Kedves emberek fogadnak, útbaigazítanak. Levetkőzöm és irány az élményfürdő. Péntek van. Az én napom. Üres minden, ember alig. Az élményfürdő kellemes, kikapcsolódásra kiválóan alkalmas. Néhány apró esztétikai hibától eltekintve megéri az árát. Úgysem amiatt jöttem. Gondoltam kipróbálom a pezsgőmedencét, amiből kilátás nyílik az egész fürdőtérre. A pezsgőmedencéről elmondhatni, hogy hirtelen mélyül. Konkrétan nincs bevezető lépcső, hanem egy mozdulattal derékig, még egyel vállig éra víz. Hol itt a fokozatosság elve? Ha támadás éri Büfürdőt, ez a medence kiválóan alkalmas lenne tankcspadának. Szerintem én vagyok az egyetlen, aki azért megy egy ilyen medencébe, hogy nyugodtan üljön a vízben. Ezek az alúlról jövő buborékok a csomag tájékán nem nyújtanak túl kellemes érzést, de ez már csak a saját hülyeségem. Jó, meg is elégeltem és a szaunák felé. Ez tőlem 10ből 11 pontot kap. Délután 3tól este kilencig ki sem mozdultam a szaunatérből ami nálam még nem fordult elő. A fürdőtől elszeparált terület, kis átmenőforgalommal. Nincsenek rohangáló, ajtóvagdosó fürdőruhások, hanem olyan emberek, akik fizetnek azért, hogy lélvezzék ennek az egységnek minden előnyét. És ez nagyon jól van így. Így ki vannak szűrve a "beülökötpercre" vendégek. A fotocellás ajtón túl egy kedves, fiata hölgy fogad. Elmondja a helyi illemszabályokat, szokásokat és legnagyobb örömömre azt is hozzáteszi, hogy természetesen a medencéket is fürdőruha nélkül lehet csak használni. Hála istennek, országunk is kezd kitörni abból a prűd világnézetből, hogy "nemmegyekbeundorító". Végre kezdik felfogni ennek a dolognak a lényegét. Nekem a szauna rengeteget segített abban, hogy el tudjam fogadni saját magam, mert soha nem voltam megelégedve a testemmel, de láttam, hogy a szaunákban senki nem ezzel foglalkozik. Mindenki ruha nélkül ül a medencébe, ruha nélkül szaunázik (persze azért takarva az intím régiót) és senki nem a másikkal foglalkozik. Akinek ez nem tetszik, az ne jöjjön be. Nincs annál rosszabb, mint mikor egy ilyen vendég "a kispadról kiabál be", hogy ez illetlenség. Nem az. És nem is nudizmus. Ez egy ilyen kultúra és mondhatom, ennek a gyógyfürdőnek a szaunarészlege minden igényt kielégít. Beültem a gőzbe egy csokis szeánszra. Látszólag összeszokott társaság volt, mert nagyon adták egymásnak a labdákat. A gőz veszélyes, mert nem látod a másikat és a nagy gólyózáporban nem tudni épp ki talál el, de ez még izgalmasabbá teszi. Ez a szeánsz valahogy így nézhetett ki: beültünk (mindenki kapott egy kis alávalót, amire ülni lehet, ami külön szimpatikus dolog volt) és vártuk a csodát. Az ajtóban megjelent egy termetes sziluett. Csaba, a szaunamester nem először csinálta ezt. Ismerte a vendégek igényeit és azt, hogy m,eddig lehet élményfokozásban elmenni. Kapott mindenki csokoládét, amivel két srác fura dolgokat művelt a gőz óvó takarásában (kend már be a hátam mókuska), de remélem ez csak a hülyeség része volt. Remélem... Volt egy külső szauna, egy udvaron kellett átmenni, mely közepén egy melegvizű medence volt. És az is fürdőruha nélkülni. Szóval meg kell hagyni, nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam. Van egy jó éttermük is. Bár nem fogyasztottam semmit, nagyon igényes és jókinéző. Jövő héten lesz ott egy verseny is. Szauna szeánsz Oscar. Sehova nem volt kiírva, csak mondták. Megnéztem a neten, hát, érdekes dolognak ígérkezik. Szóval összegzésképp az általam bejárt területeken csak pozitív tapasztalatokat gyűjtöttem. A csúszdákról is gyűjtöttem volna, ha hajlandó lennék felmenni egyre is, de nincs az az Isten! Összesslglben én 10/8 pontot kap a létesítmény a bonyolult bejutásért (bár ez is csak télen van így) és a vízköves mozaikfelületekért a fürdőtérben, ami esztétikailag hagy némi kívánnivalót maga után. A termál részben nem voltam. A szaunatér 10/10. A dolgozók viselkedése, hozzáállása, modora kifogástalan, a tisztaságra maximálisan odafigyelnek és ügyelnek arra, hogy a vendégeket folyamatosan szórakoztassák valamivel. Itt a élmény szaunázni!!!

Reformtáplálkozás folyamatban

Tegnap voltam egy reformtáplálkozásról szóló előadáson. Nálam eddig a reformtáplálkozás annyit jelentett, hogy a salátába nem szalonnát tettem, hanem füstölt csülköt, mert annak kb. 3%-kal kevesebb a zsírtartalma. A feta sajt hejett pedig mozzarellát, hasonló okoból. Egy álagos napi szendvicst képes voltam úgy megcsinálni, hogy kenyér, vaj, szalámi, sajt, majonéz, sajt. Tehát ebből is látszik, hogy az állati eredetű fehérjéket nem vetettem meg. Na a tegnapi előadásra úgy mentem, hogy nekem már nem tudnak újat mondani, mivel rengeteget tudok az egészséges táplálkozásról, de én inkább „az ellenség alapos megismerése” címszó alatt a másik utat választottam. Na, belibben az előadó, aki, szó se róla, nagyon szimpatikus volt. De tényleg. Aztán elkezdte mondani: ,,…én nem mondom senkinek, hogy legyen vegetáriánus, bár én magam az vagyok, de tudjátok, mi történik a beleitekben rothadó hússal? Elkezdik emészteni a baktériumok és eközben hullamérgek keletkeznek a szervezetetekben, amivel csak a májatoknak adtok plusz munkát. Mondom, senkit nem akarok áttéríteni a vegetarianizmus útjára, de amit megesztek, az lényegében nem más, mint egy gusztusos formában elkészített állati tetem.” Bennem bekapcsolt a vészvillogó és elkezdtem mantrázni: ,,a főtt csülök jó, a főtt csülök jó, a főtt csülök jó…….”, de nem hatott. Az előadó áttörte a védelmi a vonalaimat egy apró mondattal: És amikor azt mondom, hogy olyat kell enni, amiben van rost, (sima ügy: rostélyos. Gondoltam én.) abba nem tartozik bele a rostélyos. Végem van. Ez már a gondolataimat is látja. És nem szabad evés előtt gyümölcsöt enni. Ezt tudtam, ezért nem eszem soha gyümölcsöt. Végül is, mindig evés előtt vagyok J
Jó, mi a helyzet a halakkal. Balatoni halat nem lehet enni, mert nem jó a zsírja. Kevés benne az omega 3. Majd szólok nekik róla, hátha elszégyenlik magukat és partra vetődnek. Akkor milyen halat? Mélytengeri, kicsi halat. Szardellát, makrélát. Abban kevesebb a nehézfém. Ezek szerint a nagyobbakban több. Nem is értem, a mélytengeri horgászokat. Lúzerek. Kimegyek a tengerre egy akkora elektromágnessel, ami még a Discovery Channelt is odavonzza, aztán lehet halat fogni. Végül is az volt a konklúzió, hogy nyugodtan, csak azt az ételt ehetnéd meg, amit: A magot steril környezetben nyerted ki a földből, fertőtlenítetted, féregtelenítetted, dédelgetted, elültetted. A növényt a külvilágtól elszeparáltan, tiszta, oxigéndús, majdnem steril környezetben nevelted, amíg el nem érte a „zsenge” kort. Utána egy steril környezetben kovácsolt műanyag késsel (nehogy nehézfém kerüljön bele) levágod, aztán turmixot csinálsz belőle, ügyelve arra, hogy wellness turmixgép legyen, mert az dédelgeti a rostokat. Ezt megiszod és örülsz. A másik opció, hogy innéttől mindenki az Alpokba jár legelni, mert ott jobb a fű. Na de ugorjunk. Megcsináltam a fent leírt turmixot. J
Akkora hatással volt rám ez az előadás (rám, aki meg tudnék enni nyersen egy ólban lévő malacot), hogy amint hazaértem, vettem mixert, meg kefírt, meg sok zöldséget, aztán isten neki fakereszt. Kicsit olyan voltam a konyhai gépek osztályon, mint Krokodil Dundee, Los Angelesben, de nagynehezen meglett a mixer. Hazavittem, kibontottam harci lászban égre (végre, tudok olyan dolognak is örülni, amivel se sütni, se rántani nem lehet). Elmostam, kinyitottam, elkezdtem beletenni a gyümölcsöket... minden tuti. Na beindítottam. Aprított kökeményen. Gondoltam, jó helyen lesz ott, addig megnézem, hogy rendben van-e a wc (véce). Nagyban ügykezelek, amikor hallom, hogy olyan a hangja a darálónak, mint egy vízbefojtott kecskebékának. Na futás ki… úszik az egész konyha. A rohadt tömítés elmozdult. Itt átmentem kaméleonba. Először fehér lettem, aztán vörös, aztán zöld. Elfutott a méreg és elkezdődött az egész mindenség bíztatása lovakkal és felmenőkkel való közösülésre. Na, 5 percig ordítottam és toporzékoltam, aminek egy pohár látta kárát, mert pont az utamba került, de csak lehiggadtam. Összetakarítottam és elmentem dolgozni. Éhesen. Az ebéd másfél deka gyíkhús volt rízzsel (mint az előző napokon mindig). Most is otthagytam. Mint az előző napokon mindig. Este beugrottam tesómékhoz, akik egy kilós rúd szarvaskolbáasszal vártak. (Vigyázz! Az ördök ilyen formában is kísért…) Á, nem kellett volna. Meg most amúgy is leszokóban vagyok… De csak eltettem. Hazafelé hívtak a kollégámék, hoyg vigyek nekik pár kiló mézet. Na, itt a lehetőség. Adok nekik a kolbászból. Bevittem az egész rudat, hogy elfelezzük. Amikor beérek, látom ám, hogy ott az egész banda. Mindenki feleségestől. Meglátták nálam a kolbász. Na mondom, lehet teríteni, ha van itthon sallang. Itt mindig van. Úgyhogy este nyolckor a wellness vacsora az hagyma, paprika, juhsajt, szarvaskolbász, paleolitkenyér és fojtásnak egy korty házi rettenetes volt. Az egész rúd elfogyott, de este azzal a jóleső érzéssel kanyarintottam magamra csíkos pizsamámat, hogy: Nem baj. Majd holnaptól!!! Högyeim és uraim! High level wellness experiment in progress!!!

Wellness autószerelő

Ezt a történetet egy kollégám mesélte, így az eseményeket az ő szemszögéből írom le.

2002-ben, a Hídember bemutatásának évében történt ez az eset. Ketten voltunk beosztva az uszodára. Telefonálnak a recepcióról, hogy egy vendég panaszkodott ránk, mert nem kapta vissza a törölközőkupont, amit leadott és itt áll a törölközőjével. Mi a teendő? Küldjétek fel. Na, megjelent az ajtóban egy 165 centi magas, szőke kis majom. Odajött és közölte, hogy senki nem volt a pultban és neki nem az a dolga, hogy az úszómester helyett gondolkodjon, hogy el kell venni a kártyát. Abban az időben még nem volt szokás a vendéget halálosan komolyan venni és a dolgozónak is több tisztelete volt. Szóval:
-És akkor miért nem vár meg valakit, vagy dobja be a törölközőt a kosárba? Ön szerint a recepción szennyestartó is van, hogy oda viszi a törölközőt?
-Nem, de maguknak az a dolguk, hogy itt legyenek.
-Igen, meg felügyeljük a medencéket, a szaunákat, az öltözőket, mindent. Előfordul, hogy nem vagyunk itt mindíg.
-Jó, elnézést, nem akartam bekavarni. Kérhetek egy törölközőt? Szaunáznék még egyet.
-Természetesen. És ha nem vagyunk itt, a kupont innét lehet elvenni.
-Rendben, köszönöm.
Ezzel elment.

Kollégám, aki eddig némán ült, most megszólalt.
-Nem tudom, mit pattog. Ismerem ezt a srácot. Autószerelő volt Szegváron.
-Ez a kis köcsög? És itt pattog? Na figyelj.

Ezzel elmentem a vendég után. A szauna előterében kaptam el:
-És máskor, ha valami probléma van, akkor ott panaszkodjon, ahol a probléma történt, ne pedig a ház másik végében, mert az senkinek nem jó? Megegyeztünk???
-Jó, persze, semmi gond.
-Remélem is!
Ezzel mindenki megnyugodott.

Este, miután hazaértem, kapcsolgattam a tv-t. A Hídember készítéséről ment egy film. Nézem, nézem és egyszer csak megjelent egy ember. A szegvári autószerelő. Az volt a neve alá írva, hogy "Visual Art Director". Anyám.... Na, hívom a kollégát.
-Azonnal kapcsolt be a ...csatornát.
-Miért?
-Csak!
Dermedt csend, majd
-Ez az?
-Az b*zdmeg! Ezt megszívtuk. Ha ebből hepajt csinál, repülünk. Szegvári autószerelő, mi?
-Nem tudhattam....
-Akkor minek mondtad???
-Mert hasonlított.

Hál' Istennek, nem lett baj belőle, de tanultunk az esetből. Azóta nem nézünk éjjel tv-t. :)

Árpi és a Wartburgos nyaralás

Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétől, és a metrón a lábadra lépő "„fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú emberektől. Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi haverom persze, a szokásosnál is nagyobbakat. Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi ugye megreccsent előző nyáron). Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen odaadja az ezeréves Varnyút. Megy? Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni. Ez Árpinal soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar. Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1 órával később indult. Azért kellett ilyen korán, mert majd „Becserkészünk egy-két vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra." Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. „Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás." (Később kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át hozzá az aktuális barátnője reggel...) Ez az indulás előtti napon történt, és ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb, és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeiből, és normális lesz tényleg. Alapvetően azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye. Na, idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang): „Gyerünk Janó, meg tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet? Odaballagok a lepcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli előtt), és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót, és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a nagypapának szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak elmondani három egymás utáni nőnek, hogy „Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek."). Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy középkorú nőhöz, és elkezdi, hogy „Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek". A nőn látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és riadt szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz. Közben persze röhög, az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát, és mentünk jegyet venni. Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elővesz egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: „Elnézést, szabad lesz. Itt dolgozom. Köszönöm.", és odafurakszik a pénztárhoz. „Csókolom, Marika, meghoztam az új kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodaba.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva: „Két diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan: „Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: „Ez a Marika, milyen vicces asszony!" – „Kiliánig" – suttogja. Az emberek röhögnek, mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk. A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most megy vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. „Nem tetszett soha vonatun ülni?" – „Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival." Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték. Megérkeztünk. Árpi első dolga volt (az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására), hogy teli torokbol elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból: „Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a peronon, akik erre rögtön megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált: „Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem hallják, de mint később megtudtuk, hallották.) Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg pálinkát a nagyapjának, ha mar megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál pálinkát, majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt. „Nem baj" – mondta Árpi – „majd rakunk bele fűszert, és olyan lesz, mint a vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk egy zacskó sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belőle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a nagyszülőkhöz. „Árpikááám!" – puszi-puszi, előkerül a „vodka". „Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked." – „Há', dehogynem ittam én mán, Árpikam." Hoppá! Most mi lesz? „Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka." – „Ugyan, Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erős, mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza a fejét. „Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." – mondja, és még egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértődik, és nincs autó. Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem vészes, csak mintha olvadt acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már úgyis annyi-alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé. Tőlem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát, de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert a nagyapja engem néz. „Aztán, fiam, te hova valósi vagy?" – „Hmhhmmhhm." – mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben, és a kutya elkezd vonyítani az udvaron. „Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt." Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz: „Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál." Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát, és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó, és eláll a lélegzetem... Középen állt egy barna színű rozsdahalmaz, ami valamikor talán egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem locsolták le valami erősen korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MEH-telepen is elhajítanának vele minket a francba, nemhogy ebbe valaha két nő be fog ülni...! (Annyira senkit nem lehet leitatni.) A dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. (Ezt ma úgy mondanák, hogy „Hamvas, őszi erdő-metál".) Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult ócskavastelep. Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos, pókhálós autó- és ki tudja milyen alkatrésszel. Ekkor ért oda Árpi, fején egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára. Egyébkent tök sáros volt, mert a fűzfának köszönhetően beesett a virágágyásba, ahonnan (a „vodka" hatására) csak nagy nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora hengerfejtömítéssel, hogy én először azt hittem, egy Kispolski padlólemeze. „Nagyfater, b*szki, te tankszerelő voltál a Don-kanyarnál?" Na, itt elkezdődött egy félórás mese nagypapa ifjúkoráról. Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek. De nem, de igen. Na, mondtam neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és gondolom, megpróbálta beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy határozott mozdulattal letöri a belső visszapillantót. „Nagyfater, oszlik a verda!", bosszankodott, majd nézett előre hunyorogva. „Mit nézel?" – kérdeztem tőle. – „Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun." (Egyébként ez valahogy így hangzott: „azotygiférüngeagarásgabunnn".) A kapu olyan három méter széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul magyarázott, hogy mire vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam bekötni, de az öv sehol. Ekkor – számomra teljesen váratlanul – padlógázzal beletolattunk a mögöttünk levő polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból. Így elordibáltunk egy ideig, aztán – amikor már az összes kutya üvöltött az utcában –, én átültem, nagypapa a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek, és elindultunk. A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na, haladtunk szép lassan, amikor Árpi bejelentette: „Hányni fogok!". Sajnos azt elfelejtette hozzátenni, hogy most azonnal, úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a matéria. De jo! Megálltunk, Árpi nagy nehezen levette a gatyáját (a nagy része arra ment), a tiszta részével úgy-ahogy letörölgette a pólóját és az ülést, és a gatyát bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte jövünk. Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél előbb hazajussunk, ezért ráhagytam. Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az eldobott rövidgatya alatt nem volt semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit. Gyanítani kezdtem, hogy Árpi nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a tompított helyére, mert a lámpánk kb. húsz centire világított el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy sötet alak mellett húzunk el, akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy E.T. mégsem ért haza, és itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenőrzés. Féltem, hogy az utóbbi. Sikerült a rendőr után kb. harminc méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem kormányváltós autót először, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze próbálkoztam szorgalmasan, úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel fogadtam. Fiatal rendőr volt, próbált laza lenni: „Nem bírunk a lóerőkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat." A helyzet az volt, hogy nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt műszaki, és mint kiderült, a forgalmit sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Probáltam a helyzetet finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi még van, csak otthon hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak ő ivott egy kicsit, és mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán mögé ülni. Pechemre Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet, és megszólalt: „F*szom má', mér' álítottak meg ezek minket?". A rendőr rávilágított Árpira, és visszahőkölt. Mondjuk nem csodalom, mert Árpi úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól megverték, lehányták, és elvették a ruháját. De a rendőr visszahajolt, és elkezdte behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll, és odakiabál a rendőrautóhoz: „Gyere csak, Pista, megvan a vonatos gyerek!". Puff, készen vagyunk. Ezek most keresztüllőnek minket, és elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem lehet! Odaért Pista. (Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a helyzetben is majdnem elröhögtem magam.) Benéz, meglátja Árpit: „Hát ez az Árpi, az X. Y. unokája." Hoppá, itt tényállás van. A rendőr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk? Elmeséltették velem, hogy mi történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb mindenképpen bosszút akart állni az állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal visszament a kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött: „Na, mehettek. Téged meg, öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve vagyok?" Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne tegyem szóva. Rendőrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk. Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek. „Kiszállni a kocsiból!" (Na, ezek sem udvariaskodnak fölöslegesen.) Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket. Kiszálltunk. „Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni, megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a rendőrautónak égett a lámpája, és ránk világított, elég jól látszódtunk. El tudom képzelni, mit gondoltak a buszon levők, amikor látták Árpit vilagító fehér seggel egy rendőrautóra hajolni. Egy darabig elröhögtek rajtunk a rendőrök, aztan elengedtek. Ekkor értettem meg, hogy a fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg Balaton összes rendőre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak meg. Egy rendőr le is fényképezte, mondván lesz min röhögnie öreg napjaiban. Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam (sokadszor), hogy Árpit kerülni fogom a jövőben, de persze nem tartottam be. /a legalja.hu után, szabadon/

A wellness nyúl

Pár éve, húsvétkor kalembódzsáltam lakóhelyem sétáló utcáján, ahol pár leleményes boltos kitalálta, hogy kisállatsimogatót rendez be a bolt előtt. Ennek örömére kihoztak 5 szerencsétlen nyulat, akiket lehetett nyaggatni. Amikor mentem, két gimis lány dögönyözte a kis tepsifüleseket. Megláttak és csak úgy közömbös hangon kérdezték, hogy tudom-e, miért vannak ott?
-Persze. Haza lehet vinni. Kiválasztod, hogy melyiket szeretnéd, azt bent a boltban fejbecsapják, megnyúzzák...
-Nem hiszem el...
-De, de... Még receptkönyvet is adnak ajándékba.
Itt bebuktam, mert elröhögtem magam.
-Te szadista állat. Szegény nyuszik.
-Hát, ahogy gondoljátok :) Én inkább belülről élvezem a nyulat.

Na, délután csengett a telefon. Isten nem ver bottal.
-Szevasz. Akarunk a hotelban egy kis húsvéti promóciót a hotelnak. Be kéne öltözöni húsvéti nyúlnak.
-Nincs az az isten.
-1500 per óra.
-Akkor van.

Na, délután bementem irhapróbára. Egy bazi nagy nyúljelmez volt, csak normál méretű emberekre tervezték, nem ilyen túlexponált baknyulakra, mint én. Ketten húzták össze hátul a zippzárt, mire nagy nehezen összehúzták. Alig kaptam levegőt. A nyulat úgy tervezték, hogy beletömtek egy kis pocakot. Az az én "kis" pocakom mellett viszont már nemigen fért el, ezért az a tömés felcsúszott, és orbitális melleim lettek tőle. Úgy fujtattam, mint a bagzó vadnyulak. Feltettem a nyúlfejet, kimentem a vendégek közé. Meglátott egy kisgyerek és felkiáltott: Apaaaaaaaaaaaa! Mekkora nyuszi. Na, elszórakoztam a sráccal, aztán visszahúzódtam odúmba, mert már 10 litert beleizzadtam ebbe a gúnyába. Letettem a fejet és egy kacskaringós káromkodás kíséretében kimentem a folyosóra. Arra nem számoltam, hogy a srác ott vár. Amikor meglátott, elsírta magát. Apaaaaaaaaaaaaaa! Mi történt s fejével. Ó, csak pihen, de nemsokára újra kinyújtja a füleit, mondta az apa, közben olyan vadul kacsintgatott rám, mintha sorozatképet csinálna. Hát, visszavettem a fejet és kimentem. A kissrácnak felcsillant a szeme. Itt a nyuszíííí. Innéttől az enyém vagy. Püff neki. Végül is az apja lebeszélte, mert a nyuszinak még sok gyereket kell meglátogatni. Először is meglátogattam a báros gyereket és kértem egy termetes pohár fröccsöt a nagy melegre való tekintettel, bár ezt a meleget csak én éreztem. Na,megérkezett kedves kolléganőm egy húsvéti kosárral és szólt, hogy indulunk a városba.
-Hovaaaa?
-A városba. Nem gondolod, hogy azért öltöztettünk be, hogy a hotelban parádézz. Egész nap kint leszünk.
-A buszon is?
-Ha kell....
Mondanom sem kell, úgy éreztem magam, mit aki feltalált egy mobil szaunát, de undorító kinézete miatt senki nem vette meg, ezért így próbálta reklámozni. Volt vagy 30 fok. Ömlött rólam a víz. Egyszer csak ágyéktájon enyhe bizsergést éreztem. Dolgozott a fröccs. Ezzel a jelmezzel a sok egyéb mellett egy nagy gondja volt: Nem volt rajt slicc. Kvázi, ez egy anatómiailag nonszensz nyúl volt. Mi legyen? Mondtam a kolléganőmnek, hogy kísérjen el, mert különben mosni kell a jelmezt. Nagynehezen leizzadta rólam a gúnyát, kipisiltem magam, úgy 30 litert kábé :) Na, húzzuk fel a zippzárt. Húzza, húzza, húzza és egyszercsak egy pillanat alatt felrántotta. Ez azért volt ilyen sikeres, mert a zippzár mellett egy kábé fél méteres rés keletkezett. Na jó, indulunk vissza. Így nem égünk tovább. Na két sarokkal a hotel előtt elkapott 3 öregasszony. (Normál esetben kedves idős nénik lettek volna, de ebben a helyzetben ők ádáz öregasszonyok.) Jaaaj, de édes nyuszifiú. Meghúzogathatom a farkad? Még mit nem. Utána meg kiveszed a fogsorod is, mi? Mondom, ha lehet, csak simogassa, mert érzékeny :) Na, miután kiélték perverz hajlamaikat, visszatértünk a hotelba. Levettem a ruhát, ami kábé 5 kilóval volt nehezebb, mint előtte. Én meg annyival könnyebb :) Felvettem a pénzt, kipihentem magam és behuppantam az autóba. Amikor menetem a hotel mellett, hát ki integet nekem az út széléről? Egy hatalmas nyuszi. Úgy kitört belőlem a röhögés, majdnem árokba hajtottam. Másnap találkoztam az áldozattal. Azt mondta, olyan büdös volt az a jelmez, éreztem-e? Hát, én még nem. De sejtem, mi miatt lehet :)

Ez a nap beillett egy igazi wellness programnak. Sétáltam a jólevegőn, fogytam és rengeteg ember és gyerek ugrált körülöttem és örült nekem. A hotelbe pedig rengeteg vendég jött el a reklámozott programra. A húsvéti programon is keresték a nyuszit, de azt mondtuk, hogy szegény nagyon kimerült a sok tojástojásban, ezért most lazul. Hát igen. Lazul. íegy fogasra akasztva várja a következő húsvétot. Előre sajnálom azt a szerencsétlent. De, élményszerzésnek remek volt :)

Férfigyanta - Tokától bokáig

Pár éve zavarbaejtően fiatal és dinamikus barátnőm vett rá arra, hogy gyantáztassam le a hátam, mert az mennyire jól áll egy pasinak. Azt mondta, úgy szereti, ha sima. Nem voltam olyan, mint a jeti, de azért akadt ott némi prém. Én két napig gondolkodtam, hogy ettől buzi leszek-e, vagy nem, de végül belevágtam. Először kiválasztottam a szalont, lehetőleg jó távol a lakóhelyemtől, nehogy valaki felismerjen. Utána bementem, mondom megnézem magamnak ezt a kínzókamrát. Ott ült egy darabjaiból összevarrot, fújt, ragasztott, hímzett lány. Mintha Frankeinstein által megálmodott Barbie baba lett volna. Köszöntem. Erre Ő:

-Bocsi, a kozmi szabin van. Én vagyok.

(Na, tőle se kérdem meg, mikor volt a forradalom.)

-Aha. És Te ki vagy?

-Én is, csak nem itteni.

-Az nem baj. Gyanta megy?

-Neked?

(Itt már az agyszint kaparta a biztosítékot, de higgadt maradtam)

-Nekem.

-Egész test?

(De ezeket olyan könnyedséggel kérdezte, nem mintha egy bőrnyúzásra jöttem volna, hanem mintha azt kérdezné, milyen hamburgert kérek a sörhöz. Én már izzadtam)

-Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? Van pasi, aki olyat kér?

-Elég sokan. A csajuk azt szereti.

-De hogyan lehet azt kibírni?

-Háááát, az szerelem csodákra képes.

(Az biztos. Ha kell, egy kútba utánaugrom, de hogy a lábamat le nem gyantáztatnám, az is tuti. Ezért tart itt a világ. Meg lehet nézni ezt a sok fogpiszkálólábú, fokhagymagirizdseggű, tépett kutyahajú hülyegyereket. Komolyan, megkérném Feketelacit, hogy egy kicsit dörgölje már őket a hónaaljához, hogy egy kis férfiasság rájukragadjon. A múltkor a villamoson két gyerek, akik a beszélgetésük alapján a csajaikhoz mentek, egymás haját simogatták, hogy milyen samopont használnak és melyiküké puhább. Az oké, ha egy pasi igényes, de az abban merül ki, hogy randi előtt fürdik, meg hajat mos VALAMIVEL. De ezek nemhogy az összetevőket sorolták, azt is tudták, miből mennyi van benne. Milyen lány lehet az, akinek ez a fajta homo-sexualis tetszik. Le van gyantázva tokától bokáig, csupasz, mint egy éticsiga, ki van rittyentve, mint egy kakadu és úgy bűzlik, mintha a kurvák szoknyája alól bújt volna ki. Ez ma a férfiasság???)

-Na, de visszatérve az én történetemhez, megállapodtunk ezzel a kis nőstény butaszaurusszal, hogy legyen olyan jó és csak a hátamat bántsa. Jó, a lány a maga nemében tök kedves volt és segítőkész, csak a férfiból a stresszhelyzet erős indulatokat vált ki és ilyenkor megváltozik az értékelés. Na, lefeküdtem félpucéran. A lány elkezdte kenni a gyantát. Egész kellemes volt. Meleg. Ó, itt nincs is semmi gond. Aztán rátett valamit. Na, ez még jobb. Aztán szólt, hogy akkor most jön. És megrántotta. Én úgy éreztem, a bőröm is ment a szőrrel együtt és már csak az eleven hús és vér.... jó nem esem túlzásokba, de borzasztó volt.

-Már ugye a felénél vagyunk?

-Nyugi. Ez még semmi sem volt. De kis fogod bírni. Más is kibírta már.

(De én nem a többiek vagyok. És arra gondoltam, hogy az én kis páromnak mennyire fog tetszeni. Na egy darabig ezzel a gondolattal tereltem el a figyelmemet, mikor a gondolatok felhőjét átütötte a felettem Damoklész kardjaként tevékenykedő lány.)

-Na, most egy picit jobban fog fájni.

-Ennél mi fájhat jobban??????????

-Most értem a pocid oldalához. Ott lazább a bőr. Jobban húzza.

(Miatyánk, ki vagy a mennyekben...

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Mekkora egy szadista vagy, ezt nem lehetett volna finomabban.

-Na ne aggódd túl. Ez ezzel jár.

-Jó.

(És fogösszeszorítva tűrtem. A végén úgy éreztem, mintha késsel hasogatnának, de kibírtam. Ahogy végzett én térdre ugrottam, és elkezdtem az ágyon felegyenesedni. A kislány rámkiáltott)

-Vigyázz, ott a lámp...

-AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA. HOGY A JÓ ISTEN*******************************************************

(Na, itt az történt, hogy az ágy fölé volt szerelve egy fém lámpa, ami nem tudom, hány száz fokon izzott egész nap. Az pont olyan magasságban volt, hogy ha valaki feltérdel, pont nekinyomja a hátát az égőnek. Egy akkora égett folt maradt frissen nyúzott hátamon, mint... egy gyufa feje. De akkor is baromira fájt.

-Na, gyere, behintőporozlak.

-Remek. Attól könnyebb lesz a lelkemnek.

-Jó, hát mással is megesett már.

-Akkor miért van még ott a lámpa.

-Mert a kozmi szokott szólni.

-Na jó, mennyi lesz?

-1500.

-Remek. Köszönök mindent.

-Szívesen. Bátor voltál, hogy eljöttél. A párod értékelni fogja.

(Pedig nem is mondtam neki, hogy én is azért mentem. A nők tudnak valamit. Na, otthon volt nagy öröm, jobban tetszett neki a hátam, mint bármi más. De egy mondat nem kellett volna.)

-Akkor egy hónap múlva megint...

-Mííííííí?

-Hát, addigra lesz sörtés. (Na, itt elszakadt a maddzag.)

-Nem!!! Nem, nem és nem! Az a lotyó megnyúzott, szénné égetett, kinevetett és ez egy férinak igenis megalázó. Inkább elmegyek vaddisznónak az erdőbe, de én még egyszer nem csinálok magamból pöngős malacot.

-Jaaaj, szegénykém, ennyire fájt?

(És itt következett a jutalom, amit inkább kihagyok. Lényeg a lényeg, innéttől minden hónapban elmentem. Csak mindíg máshová. De sehol nem volt kellemesebb)